A látás paradoxona

Paradoxonok Contraria sunt complementa — az ellentétek kiegészítik egymást A paradoxon a látás paradoxona eredetű szó, az állítások olyan halmazát jelöli, amelyek látszólag ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük. Ugyanis, ha egy paradoxon igazi, akkor valódi ellentmondást nem tartalmazhat, mert a valóságban nincsenek ellentmondások.

Így paradoxonokról beszélni, illetve pusztán 3. látás lehetséges-e szülni rájuk már önmagában is egy paradoxon. A paradoxonok lényege, a látás paradoxona felhívják a figyelmet a valóság szövetén tátongó résekre, illetve, hogy figyelmeztessenek, hétköznapi tapasztalataink csupán árnyképei a realitásnak. Talán nem illúzió minden, ami körülvesz bennünket, de a jelenségvilág eseményei mindig viszonylagosak, töredékesek és hiányosak maradnak az abszolút realitás teljességéhez képest.

Az érzékelés és a tudás csapdája Biológiai adottságainknak megfelelően mindennapi tapasztalásainkat leginkább a látás útján nyerjük, és a nyelv segítségével tudjuk kifejezni, megosztani társainkkal. Az emberiséggel egyidős és azóta is születő paradoxonok pontosan azt mutatják meg, hogy a létezésünk feltételekhez kötött, hogy vannak olyan helyei az univerzumnak, ahová szem nem láthat, olyan törvényei, melyeket gondolat meg nem érthet, olyan jelenségei, melyeket szó le nem írhat.

A filozófia, a vallás és a tudomány története elválaszthatatlan a paradoxonoktól. Nagy felfedezések, új korszakok, paradigmaváltások elindítója egy-egy ellentmondás feloldása, mely általában újabb dilemmákat szül. Ám Platón Menón-paradoxona óta tudjuk, hogy magának a a látás paradoxona a felvetése és a látás paradoxona sem mentes az ellentmondásoktól.

Ha nem ismerjük, nem tudjuk, hol keressük, s ha megtaláltuk, nem tudhatjuk, hogy ez-e az, amit kerestünk. Az emberiség — a természettudományos kutatásokkal az élen — mégis kitartóan törekszik, hogy feltérképezze az ismeretlent. Az emberi szellem kétféle tudatállapot érzékelésére képes.

Az elme ezen két érzékelési állapota egyben a megismerés két útja is, mely — nem meglepő módon — más-más képét mutatja a valóságnak. A racionális tudásunkat a minket körülvevő környezet megtapasztalásából építjük fel. Ez az értelem felségterülete. Az értelem pedig feloszt, összehasonlít, kategorizál, méricskél és legfőképpen megkülönböztet. Így teremti meg az ellentétek világát, ahol az egyes ellentétpárok alkotóelemei csak egymáshoz viszonyítva léteznek.

Ennek a tudásnak a legfőbb sajátja az absztrakció, hiszen az egész felosztott részeit, a végtelen számú jelenséget lehetetlen minden jellemzőjével együtt megragadni. Így egyfajta hevenyészett intellektuális térképet hozunk létre, amelyen csak elmosódó körvonalak szerepelnek. A racionális módszerekkel megszerzett tudás korlátai a látás paradoxona nyilvánvalóbbá váltak, mikor a Newton által megalapozott mechanisztikus világmodellt alapjaiban rengették meg a kvantumfizika új megfigyelései.

Az utóbbi évtizedekben elinduló folyamat egy rendszer átalakulását hordozza magában. A kvantummechanika által felvetett kérdések körül kialakuló vitában azonban most már nem csak fizikusok, hanem filozófusok is részt vesznek.

Navigációs menü

Ez látszólag gyökeresen ellentmond a nyugati tudományok fejlődésének, mely idővel egyre távolabb került a kezdeti miszticizmustól, és a valóságos vagy annak hitt világ működéseit pontosan meghatározott oksági rendszerrel, matematikai nyelven megfogalmazott, ellentmondásoktól mentes mechanikai törvényekkel írta le.

Ezek a törvények azonban nem érvényesek a szubmikroszkopikus világ jelenségeire. Az érzékszervi úton érzékelhető és tapasztalati úton megismerhető valóság, melyben élünk, mégis ezekből a látás paradoxona mikrorendszerekből épül fel. Jelenlegi ismereteink szerint a két rendszer közötti ellentmondás olyan nyugtalanító kérdéseket vet fel, mint például: létezik-e egyáltalán a világ úgy, ahogy eddig megismertük? Mi is igazából a valóság?

Moravec-paradoxon

A kvantumfizika rejtélye Az atomi és a szubatomi világ tanulmányozása rádöbbentette a fizikusokat, hogy a látszat mögött húzódó valóság megértése túl van a klasszikus logika határain. A modern fizikában bekövetkező változások kihatnak az egész nyugati társadalomra, hiszen újra kell értelmeznünk az univerzumról és a hozzá fűződő kapcsolatunkról kialakított nézeteinket.

A kibontakozó új világnézet nagyon hasonlít a misztika látásmódjához. A kvantumelmélet és a relativitáselmélet — a modern fizika két alappillére — rákényszerít bennünket, hogy úgy lássuk a világot, ahogy egy misztikus látja.

Az atomfizikában a legtöbb paradoxon a fény kettős természetével kapcsolatban merült fel.

látvány zivatar alatt

Albert Einsteinnek ben három dolgozata jelent meg az Annalen der Physik-ben. Ezek közül az egyik a fény és az elektronok kölcsönhatását leíró cikke foglalkozott a ma kvantummechanikának nevezett tudományággal. Az ebben a cikkében kifejtett elméletéért kapott ben fizikai Nobel-díjat. Ebben a dolgozatában azt állította, hogy a fény nem folytonos hullám ahogy addig gondoltákhanem energiacsomagokban, kvantumokban ezeket fotonoknak nevezzük terjed.

A vita során alakult ki a kvantumelmélet korszerű változata, a kvantummechanika. Az as években Richard Feynman, elméleti fizikus hangsúlyozta ki, hogy lényegében a kvantummechanikának egyetlen rejtélye van, melyet a kétréses kísérlet szemléltet eredetileg gondolatkísérlet volt, de ben Jánossy Lajos és munkatársai laboratóriumi körülmények között elvégezték, s ugyanazt az eredményt kapták, melyet Feynman.

A kísérlet kellékei: egy fényforrás, egy átlátszatlan fal, rajta két réssel, mögötte egy ernyő. A fényt a két rés felé irányítjuk, s a a a látás paradoxona paradoxona hullámtermészetének köszönhetően interferencia kép fog kialakulni csíkok. Ha letakarjuk az egyik rést, az interferencia kép megszűnik.

Továbbra is letakarva az egyik rést a fény intenzitását elkezdjük csökkenteni és az ernyőt fényérzékeny lemezre cseréljük. Egészen addig csökkentjük az intenzitást, míg egy másodperc alatt csak egyetlen szemcse feketedik meg.

Ám nem egészen ez történik, és ebben rejlik a rejtély: az interferencia kép akkor is megmarad, ha a fotonok egyesével jönnek. Mikor megpróbáljuk a részecskéket a detektorokkal megfigyelni, és a résekhez tesszük azokat, akkor a fény gyógyítható-e a látás 3 mutatkozik a foton egyszerre csak az egyik résen megy átha elvesszük onnan, akkor hullámnak.

Az dönti el, hogyan viselkedik a látás paradoxona fény, hogy odatesszük-e a detektorokat vagy sem. Az azonban egyszerűen lehetetlenség, hogy a részecske tudja, hogy a rések közül melyik van nyitva, vagy megfigyeljük-e vagy sem, és aszerint alakítsa a viselkedését. A fény természetét sem a részecskejelleg, sem a hullámjelleg, sem a kettő együtt nem írja le.

Ez pedig igaz minden szubmikroszkopikus rendszerre. A mérés kényszerítő erejénél fogva a részecskének a cselekvések rendelkezésére álló halmazából a látás paradoxona ki kell választania.

Megfigyeléseink minden esetben csak a kísérlet összefüggésében érvényesek. Máshol egyszerűen értelmezhetetlenek. Itt pedig — a fizikusok minden tiltakozása ellenére — felmerül egy filozófiai fogalom: a kvantumvilág holisztikus, ahol a részek valamilyen módon összefüggésben állnak az egésszel. A világ a legvégső pillanatig — addig, míg meg nem figyeljük — szabadon hagyja az összes lehetőséget.

A valóság látszata

Röviden ez úgy értelmezhető, hogy mikor a részecskét a kísérlet során útjára engedjük, hasonló részecskék hullámok, ill. Mihelyst megfigyeljük a rendszert, ezek a részecskék eltűnnek s csak egyetlen marad. Néhány kvantumparadoxon A továbblépéshez néhány szót kell szólni a kvantumfizika központi eleméről, a Heisenberg-féle határozatlansági relációról vagy bizonytalansági elvről.

Tömören az a lényege, hogy egyszerre a látás paradoxona ismerhetjük egy részecske helyét és impulzusát. Einstein élete végéig támadta a látás paradoxona határozatlansági relációt és mindvégig azon kisebbség közé tartozott, mely ragaszkodott az objektív értelmezéshez. Úgy érezte, a világegyetem mélyén kell lennie valamilyen rendszernek, mely működteti az egészet, s ahol az oksági törvények ugyanúgy érvényesek, s csak a határozatlanság látszatát keltik. Einstein, Podolsy és Rosen közösen próbáltak kidolgozni egy elméletet a bizonytalansági elv cáfolatára.

Hiszen egy független rendszerben lévő részecskén végzett mérés nem hathat egy másik független rendszerben lévő részecske tulajdonságaira, mert ez megsértené az ok-okozati összefüggéseket. Ezúttal az időutazás lehetőségét meg sem említve — amely szintén egy kvantummechanikai, létező és működő paradoxonra épül — vessünk egy pillantást talán a legismertebb, macska-paradoxon néven elhíresült gondolatkísérletre.

a látás paradoxona

A kísérlet Erwin Schrödinger, osztrák fizikushoz köthető, aki Einsteinhez hasonlóan hitt az ok-okozat szentségében és egy úgynevezett rejtett változót keresett, amely megszűntetné a kvantumvilág esetlegességét.

Még ma is folynak kutatások ennek a változónak a megtalálására, eddig sikertelenül. A gondolatkísérlet önmagában nagyon egyszerű. Képzeljünk el egy dobozt, melyben egy radioaktív forrás, egy radioaktív bomlásból elszabadult részecskéket kimutató detektor pl.

Geiger—Müller számlálóegy a látás paradoxona tartalmazó üvegfiola és egy élő macska található. A dobozt pedig lezárjuk. Ha a dobozban lévő detektor észleli a bomlást, akkor elindít egy szerkezetet, mely kinyitja a a látás paradoxona és a macska elpusztul. A radioaktív anyag bomlása kvantumfolyamat, tehát érvényes rá a határozatlansági reláció: a pontos bomlási időpont határozatlan, csak a bomlás valószínűsége adott meghatározott időintervallumon belül.

Mindaddig nem tudjuk, hogy mi történt, míg bele nem néztünk a dobozba. A lehetőségek csak akkor válnak valósággá, ha a megfigyelésünk pillanatában — mikor kinyitjuk a dobozt —, annak hatására a hullámfüggvény egyetlen lehetőséggé omlik össze, amit azután valóságosnak érzékelünk.

látvány szállás

Schrödinger azért találta ki ezt a kísérletet, hogy rámutasson arra, hogy valami hiba van a kvantumfizika elméletében, hiszen egy macska nem lehet egyszerre élő és holt. Persze elindulhatunk a másik irányba is és a macska a látás paradoxona tehetünk egy önként vállalkozó embert is, aki tökéletesen tisztában van a kísérlet minden apró részletével és a várható eredményekkel is.

Ha az önkéntes tudata is alkalmas a hullámfüggvény összeugrasztására, mint Wigneré, és a mérést egymástól külön figyelik meg, akkor semmi sem indokolja, hogy a két valószínűségből ugyanazt nézet táblázat dioptriákkal konkrét értéket válasszák ki a megfigyelés során.

Így vagy az az eredmény, hogy mindenkinek saját világa van, vagy a világ nem más, mint az egyéni tudat alkotása. Felfoghatjuk az egész Világegyetemet egy doboznak, mely arra vár, hogy kinyissák… Miért ne? Ellentmondásos emberi természet A világ titok, mint ahogy a benne élő ember is az. Már a Kr.

Mi a különbség az irónia, a paradoxon és az oximoron között?

Az ember sajátja, hogy valamilyen módon kapcsolatot teremtsen a látszat mögötti igazsággal, hogy megismerje és harmóniába kerüljön az Abszolút Valósággal. A cél adott, és az ember mindig törekedett, a látás paradoxona el is érje ezt a célt. Ha csak értelem volna, nem volnának szenvedélyek. Ha csak szenvedélyek volnának, nem volna értelem. Mivel az emberben mindkettő megvan, nem lehet mentes a harctól, mivel nem lehet békességben az egyikkel anélkül, hogy ne harcolna a másikkal.

a látás paradoxona normális ember látása

Tehát az ember megosztott: mindig a maga ellensége. Ezek a kiáltó ellentétek pedig nemcsak, hogy együtt vannak, de elválaszthatatlanok egymástól.

Ettől ember az ember. Az élet egyik alapvető polaritása az emberi természet férfi és a látás paradoxona oldala. A nyugati kultúrában nem mindig ismerték fel, hogy a személyiség a férfi és női elemek összjátékából áll össze, így hagyományosan a férfi elemet hangsúlyozták a nőivel szemben. A misztika általában a két eltérő tudat közötti dinamikus egyensúly kialakítására törekszik, ahol az intuitív bölcsesség a passzív, női oldal ajándéka, a szeretet és könyörületesség pedig az aktív férfi oldal sajátja.

látászavarok a neurológiában Kész optikai számítógépes látás diagnosztika

A két oldal egyesülése azonban csak egy magasabb tudatszinten élhető meg, a gondolkodás és a látás paradoxona nyelv szabta határokon túl. Ami szemüvegek ködbe átvezethet ezen a határon, az a hit, amely az ellentétekbe taszítva, azok elfogadásán át, azokon túlra vezet. Kierkegaard szóhasználatával élve a vallásosság határán az egyén rádöbben, hogy a szabad akarat rabságában döntések sorozatának meghozatalára kényszerül.

Nincs más választása, mint minden pillanatban dönteni, de segítségre vagy a bizonyosságra, hogy jól választott, nem számíthat.

A legautentikusabb választás az Istenben való hit. Ezzel azonban azt ismerjük el, hogy végül is minden döntésünk abszurd, hiszen választásainkat a számunkra rejtett isteni elrendezés szerint hozzuk meg. A hit azonban paradox, minden racionalitásnak ellentmond, a hívő racionálisan felfoghatatlan ideáknak szenteli magát, az abszurd világába lép, ugrik. A vallásos szféra magasabban van, mint az etikai. Isten nem etikai lény, véghezviheti az emberi ész számára abszurdot.